Nem tűntem el.
2011. aug. 15. 12:04 - írta FantasyWorld Nagyon sajnálom!Nem mentegetőzni szeretnék, csak úgy gondolom, hogy tartozok egy magyarázattal miért is nem jelentkeztem fél hónapja.
Az a helyzet, hogy még júniusban jelentkeztem nyári munkára, de semmi visszajelzés nem volt, hogy esetleg hívhatnak, ezért jóformán meg is feledkeztem róla. Aztán ’behirdettem itt magam’ erre rögtön hívtak. Mint ahogy az lenni szokott...
De elvileg vége, úgyhogy az elkövetkezendő napokban felkerül a Ki az a Maddie Johnson? következő része. Remélem, sokan várjátok. :)
Még egyszer szeretnék bocsánatot kérni! Még egy kis türelmet kérnék, de aztán jön a folytatás.
Puszi, FantasyWorld.
(Lucas Wright)
Kellemes napot! ;)
Ki az a Maddie Johnson?
2011. júl. 28. 21:59 - írta FantasyWorldKi az a Maddie Johnson?
Egy középiskolában mindenkinek megvan a saját ismérve. A szürke kisegér, a hippi, az elvont, a menő, a stréber. Minden diákra lehetne legalább egy jelzőt használni, s van, akire többet is. Vannak, akik az igazi arcukat mutatják, s ez által lettek megbélyegezve, vannak, akik maguk kitaláltak és megformáltak egy személyt. Nehéz kitörni a beskatulyázásból, talán nem is lehet. Elítélnek a szóbeszéd alapján, mikor nem is ismernek. Viszont van olyan eset, hogy jogosan feltételeznek dolgokat egy személyről, mert az úgy beszél, úgy viselkedik, ám nem láthatnak mögé, az egy kétségbe esett próbálkozás egy másik életre.
Trenton, West-Watson High School.
- Bocsi, zavarhatlak pár percre? – Címezték a kérdést egy enciklopédiát bújó fiúnak. Az bólintott. – Ismered Maddie Johnsont?
- Őt ki nem ismeri?! – Húzta fel bozontos szemöldökét Pete.
- Mivel jellemeznéd Őt leginkább?
- Ez mire kell? – Nem kapott választ. – Jó! Elég jó csaj. Szép, csinos, de tudja is magáról. Bárkit megkaphat. Nekem egoistának és üres fejűnek tűnik. Megfelel?
- Igen. Köszi. – Azzal tovább állt, a srác csak értetlenül meredt az ismeretlen után. Megrázta a fejét és újra a tanulásra koncentrált.
- Hé, várj! – Hallatszott egy kiáltás a harmadikos évfolyam első után. Michelle hátra fordult, megállt. – Jellemeznéd Maddie Johnsont?
- Tessék? Jellemezzem Maddiet? – Bólintás. - Közönséges viselkedésével csak rontja az iskolánk színvonalát, és egyáltalán nem örülök neki, hogy ide jár. Üresfejű liba, senki sem veszi komolyan. Megjátssza magát, hogy a fiúk felfigyeljenek rá. Az a sok idióta, persze, mind körülötte ugrál. Röhejes.
- Bocsi, egy pillanatra! Megkérhetlek, hogy mondj néhány gondolatot Maddie Johnsonról? – Audrey, a vörös hajú, szeplős lány értetlenül nézett fel jegyzeteiből.
- Hát nem rég jött az iskolánkba, de hamar népszerű lett. Talán érthető is, mivel nagyon szép és nagyon csinos, meg az is közrejátszhatott ebben, hogy összejött a suli leghelyesebb és legmenőbb pasijával. Divatosan öltözködik. Mindenki féltékeny rá. A szemébe jó pofiznak, de a háta mögött kibeszélik és ribancnak hívják. Lehet van alapja, lehet nincs. Nem tudom, nem is érdekel. Nem egy körben mozgunk. Én nem gondolok róla semmit, mivel nem ismerem, a suliban keringő pletykákra meg nem adok, mert mindenki tudja, hogy azoknak milyen alapja van. Szinte semmi. Ennyi elég?
- Igen, köszönöm!
- Hé! – Egy kéz a sulis kosár csapat kaptányára, Mikera mutatott. – Ki az a Maddie Johnson?
- Ki Maddie? A legdögösebb csaj, akit valaha láttam. A dudái azt üzenik, markolj meg. – Vigyorogva mutatta be a levegőbe. - Na és az a segg. Anyám! Bele való kis buksza. Ryan, mondd el mit gondolsz Maddieről! – Kiáltott oda haverjának nevetve, aki magával hozott még két másik kosarast.
- Úú, az egy szex istennő, baszod. Egyszer biztos meghúzom. – Pacsizott le a Ryan nevű egy másik sráccal.
- Haver, még Luke-kal jár.
- Ritchie, úgy ismered a jó öreg Lucas cimboránkat, hogy sokáig együtt maradnak?
- Ki az a Lucas? – Szakították félbe a fiúkat.
- Luke csaja Maddie. Ő az egyik támadónk, jó haverunk. – Válaszolt Aaron, a többiek bólogattak. – Az a mázlista, mindig kifogja a legjobb nőket.
- Kösz, srácok!
- Jenny? – Az említett megfordult. Két csatlósa közrefogta, Ő meg felmérte az idegent.
- Ki keresi? – Kérdése figyelmen kívül maradt.
- Ki az a Maddie Johnson?
- Hogy Maddie? Az csak egy hülye picsa. Játssza a fejét, hogy a figyelem középpontjába kerüljön. Szegény feltűnési viszketegségben szenved. Szánalmas kis ribanc.
- Akkor mi miért lógunk vele? – Fordult Jenny felé az egyik barátnője.
- Cindy, pofa be!
- Igen, Cindy pofa be! – Mondta rögtön a másik barátnő.
- Camille, neked is! – Förmed rá arra is.
- Cindy, te mit gondolsz Maddieről? – A kérdezett Jennyre nézett és csak azután válaszolt.
- Azt, hogy gáz az a csaj. Tiszta márkátlan cuccokba jár és a haja is förtelmes.
- Camille?
- Szerintem az orra akkora, mint egy krumpli. Na és a körmei, undorítóak. Nincs is műkörme, bleh. – Jenny elégedett pillantást vetett követőire.
- Ráérsz egy percre? – Emma, a szűkszavú, mindig segítő kész és jószívű lány mosolyogva bólintott. – Meg tudnád nekem mondani, hogy ki is az a Maddie Johnson?
- Hallottam, ahogy Jennyéktől is ezt kérdezted. Vicces, mert ők az úgynevezett barátnői Maddienek. Tudod, míg Ő nem jött, Jenny volt a méhkirálynő, de aztán Maddie átiratkozott ide, és egy csapásra középpontba került. Persze Jenny riválisként kezelte, csakhogy hamar rájött a csatából Ő kerülne ki vesztesen, ezért inkább úgy döntött, hogy ’befogadja társuralkodónak’. Nevetséges, mit leművelnek. Hát Maddie szerintem furán viselkedik. Láttam már, hogy gonosz volt valakivel, de azt is, hogy segített egy másiknak. Nem tudni mit miért csinál. Én nem mondok róla rosszat, de jót se, nem ismerem. A látszat néha csal, nem tudom most is így van-e.
- Ki az a Maddie Johnson? – Az informatikus szakra járó Jared megállt és furán nézett.
- Maddie Johnson? Nem tudod, ki az? Az a hosszú szőke hajú lány. Kb. egy hetven magas, bomba alak, szép arc. Ritkán látni magas sarkú nélkül. Mi is van még? Ja, Lucas Wright barátnője. Nincs három hónapja mióta idejár. Remélem segítettem. Nekem most mennem kell, szia!
- Szia Caitlin. – A menzán ülő molett lány összerezzent, s érdeklődve nézett fel. – Meg tudnád mondani, hogy ki az a Maddie Johnson?
- Te most hozzám beszélsz? – Bólintás. – O-oké. Hát, Maddie Johnsont mindenki ismeri, és mindenki irigy is rá. Be kell valljam, én is. – Szorongatta szendvicsét kezei közt. – Szeretnék úgy ki nézni, mint Ő. Ő olyan tökéletes. Sok fiú veszi körbe, és annyi barátja van. Jenny bandájában van benne, de azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy most már Ő a főnök. Mindenki cserélne vele, még ha csak egy napra is. Szép is lenne. Hát nem mindenki lehet olyan szerencsés, mint Ő. Ez van – Nézett szomorúan maga elé, s harapott egyet a zsemléjéből.
- Maddie Johnson, ismered? – Miriam felhúzott szemöldökkel pillantott oldalra.
- Hogyne ismerném?! Annak a kis kurvának meg van mindene. Megszerezte Luke-ot, mindig a legdivatosabb ruhákba jár, annyi van neki, mint a szemét és minden nap másikba. Komolyan! Egyszer se veszi fel ugyan azt. És azok a cipők! Biztos milliomosok. Egyébként szerintem tuti festi a haját, nem lehet magától ennyire szőke. Na meg Luke ide vagy oda, lemerném fogadni, hogy már átment rajta az egész kosárcsapat. Csak egyszer beszéltem vele, akkor is olyan fennhéjázónak tűnt. Többször nem is szeretnék.
- Ki az a Maddie Johnson, Lucas? – Luke átpasszolta a labdát csapattársának és megfordult.
- A csajom.
- És milyen?
- A legszexibb bige a városban, és az enyém. Formás cickók, feszes, kerek popsi. Minden pasi álma.
- Még?
- Hát szeret öltözködni, ööö okos is azt hiszem.
- Azt hiszed?!
- Igen.
- Mit szeret?
- Amit minden lány, mi mást?! Nincs nekem erre időm, holnap meccsünk lesz. – Luke visszament passzolgatni.
Egy vélemény olyantól, aki azt hiszi, nem kaphatja meg. Egy másik az irigyétől.
Egy semleges megnyilvánulás, melyben jelen van kicsit az, hogy Maddie fölötte áll. Egy a fiú csodálóitól, akik persze külseje miatt istenítik, s ott van a letaszított, aki csak a rivalda fény miatt viseli el, barátnőjének mondja. Szerencsére akad normális is, aki reálisan látja át a dolgokat, majd egy, aki azt hiszi Maddie a tökéletes és szeretne olyanná válni, mint Ő. Egy vélemény attól, aki örülne, ha Maddie szóba állna vele, de addig háta mögött féltékenységből ócsárolja, majd végül egy vélemény a barátjától, akinek tudnia kéne, ki az a Maddie Johnson.
Azt hiszik ismerik Őt, de tévednek.
Folytatásos.
kezdésnek.
2011. júl. 25. 14:41 - írta FantasyWorld
Hogyan-haltam-meg gyűlés
Figyelem! +16
Körülbelül egy órája kerestem a kiutat a borzalomból, mikor megláttam az ismerős tájat.
A napokban a hírekben csak egy baltás gyilkosról beszéltek. Nos, találkoztam vele. Egy fa mögé bújtam, nem vettem észre, hogy már mögöttem van és lecsapott. Beleállította a baltáját a fába úgy, hogy jobb karom elvált a többi részétől. Ő hangosan felnevetett, nekem meg csurgott a vérem és a földre esett jobb karomat néztem. Talán úgy tervezte, hogy kínozni fog, csakhogy nem hagytam annyiban. Még mit nem! Összeszedtem minden erőmet, testit, lelkit, megragadtam ép karommal a fegyvert, kihúztam a fából és belé állítottam. Térdre ereszkedett, de nem lehettem biztos abban, hogy nem tud utánam jönni, ezért futásnak eredtem.
A baj az volt, hogy míg elértem odáig az idő alatt rengeteg vért vesztettem. Tudtam, tudtam, már csak 4 kilométer van hátra, de kezdtem rájönni, hogy nem is biztos elérem-e a célom.
Amikor a vetésen, a hepehupás földön átverekedtem magam, s megpillantottam a rengeteget, ismerős érzés hasított belém. Már jártam itt. Ezen felbuzdulva, gyorsítani akartam a lépteim, csakhogy képtelen voltam rá. Aztán belevetettem magam a hatalmas fűbe, ahol egy gödörbe sikerült lépnem. Szerencsére nem ficamodott ki a bokám, de előre buktam. Kimerülten hevertem ott, és arra gondoltam: Itt a vég úgy, hogy nem is éltem igazán. Ez nem igazság.
Ekkor meghallottam egy autó motorjának a zúgását. Nagy nehezen talpra küzdöttem magam, és biztosra vettem, hogy képes leszek elérni az útig. Majd miután mentem húsz percet, s a távolság nem fogyott köztem és a fák között, szokattam magam a gondolathoz, nem is olyan biztos az.
Elértem az erdő szélét. Egy fatörzsének neki vetettem a hátam, hogy kifújjam magam, majd amikor menni akartam, egy lépés után összeestem. Ülőhelyzetbe tornáztam magam, s az előbbi fának dőltem. Csak nyugalom. Elborzadva vetettem egy pillantást a jobb kezemre, majd a ballal letéptem a szakadt felsőm alját. Egyik végét a számba vettem, másikat a jobb kezemből maradt rész alján húztam előre. Csak nyugalom és hidegvér. Kereszteztem az ajkaim közt lévő végével, így kissé ügyetlenül, remegve, de sikerült megkötnöm. Már csak meg kellet szorítanom a kötést, hogy elszorítsam az ereket. Meg tudod tenni! Kibírod! Összeszorított fogaimon keresztül hörögtem a fájdalomtól, de megtettem. Immáron szabad kezem segítségével álltam fel, szusszanásra nem volt időm.
Két lehetőségem volt. Vagy megkerülöm az erdőt, vagy keresztül megyek rajta, annak tudatában, hogy simán eltévedhetek. Élni akartam, vállaltam a kockázatot. Tudatosan haladtam nyugat felé. A fák lombjain keresztül átáramlott a napfény, de még úgy is homályos volt. Ahogy kerülgettem ki a nagyobb törzsű fákat, ezáltal jobbra-balra irányt váltva ijesztő gondolat férkőzött a fejembe: Eltévedtem. Már ki kellett volna, hogy érjek. Nem sok kellett, hogy utat engedjek a bennem keletkező pániknak, mikor újabb hangot hallottam. Egy motor száguldott el. A hang irányába indultam, s pár óráknak tűnő perc után ritkulni kezdett a fás rengeteg.
Az utat meglátva egy halvány mosolyt sem tudtam magamra erőltetni. Néhány méterre volt csak tőlem az aszfalt, s vadul remegő lábakkal léptem rá. Leheletnyi sóhaj szakadt föl belőlem. Arra sem volt energiám, hogy normálisan levegőt vegyek, csak sűrű, egymás utáni, aprókat. Elcsigázottan sétáltam az út mentén, nem jött arra senki. Édes Istenem, segíts! A szám kiszáradt, rettenetesen szomjas voltam, s a tompaság a fejemből kezdett elszállni, ami nagymértékű fájdalmat vont maga után. Elviselhetetlen fájdalmat. Uram!
Igaz az állítás, miszerint az egyik fájdalom elnyomja a másikat vagy a többit. Tényleg nem éreztem kirepedezett ajkaimon azt a húzós érzést, vagy nem érdekelt, hogy lüktetnek a lábaim.
Mint a karomból szivárgó vér, úgy szállt el belőlem is az élet. Fülem bedugult, laposakat pislogtam, akár csak az, aki álmos, de tudtam, ha engednék a fáradtságomnak, örökre álomra hajtanám a fejem. Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy.. Próbáltam talpon maradni, próbáltam, .. Szenteltessék meg a Te neved.. de hiába. Térdeim nem bírták, összeestem. Fejem koppant a betonnak. Jöjjön el a Te országod.. Felemeltem s a kinyújtott bal kezemre helyeztem. Ott pihentettem, hiszen tudtam már, ennyi volt. Legyen meg a Te akaratod, suttogtam, majd lehanyatlott onnan is a fejem. Ott feküdtem, szikrányi élettel még, s vártam a felszabadító halált. Nem volt kisfilm az életem főbb eseményeiről, nem volt semmi. Készen voltam, elfogadtam, elvéreztem.
Csönd. Végignézek az újakon, mindenki maga elé mered, de egy sem szólal meg. Nem kérdeznek, talán nem is lélegeznek. Megértem őket.
Mikor én voltam az első Hogyan-haltam-meg gyűlésen, ugyan így reagáltam.
Megint rám került a sor, hogy vezessem ezt a gyűlést, így kezdésnek elmondtam az én földi életem utolsó momentumait. Azután persze mindannyian tudták mi történt. Egy angyal érte ment a lelkemért, s itt, én is azzá válhattam, pont úgy, mint Ők nem rég.
Mi a véleményed?
